Roberto Voerzio 2001-es Barolo Rocche dell' Annunziata Torriglionéja lett a Művelt Alkoholista visszamenőlegesen rövid, de előremenőlegesen remélhetőleg hosszú történetének első tízpontos vörösbora. A nebbiolóról már akkor áradoztam, amikor még sokkal kevesebbet tudtam róla. Azáltal, hogy sikerült elmélyednem valamelyest a rejtelmei közt, még lelkesebb lettem.

Lehet, kicsit úgy voltam már, mint a Legyen Ön is milliomos című populáris Vágó István-vetélkedőműsor szerkesztői. Ahogy ők hajtottak arra, vigye már el valaki a bruttó negyvenmilliós főnyereményt, úgy fokozódott bennem is a vágy, hogy végre kiosszam az első 10-est. Tokajilag megtörtént ez rég az MA-n, és én is álltam hozzá közel, de türtőztettem magam. Ám a minapi héttagú Barolo-sor után tényleg azt éreztem, ennél sokkal több és jobb úgysem jöhet.

Meg hát mi más is érdemelné jobban a maximális osztályzatot, mint egy Barolo? A borvidékről nemrég szinte mindent elmesélt felkészült kollégánk, ha máshonnan nem, innen tudni, mi mindenre képes, adottságai, na meg az überzseniális fajta, a nebbiolo révén. Amióta először kóstoltam – 2002. június: Moccagatta Barbaresco Cole 1998 –, azóta szerettem ezt, és most már tisztában vagyok azzal is, hogy igazam volt. Van, hogy az ember ráérez, egy-két próba alapján. A bizonyítékok pedig később jönnek. Akkor csűstül. Hál' istennek.

A nebbiolo Barolóban nemcsak férfias karakter, kraft, koncentráció és animalitás.

Élvezkedünk, fejlődünk, tanulunk, nagyjából ezt szeretném mondani. Meg azt, hogy a nebbiolo Barolóban nemcsak férfias karakter, kraft, koncentráció és animalitás. Ez pusztán az alap, amelyhez ráadásként sok más is jön. Frissesség, dinamizmus, komplexitás, például. Összetéveszthetetlen zamatok és illatok. Változatosság. Így.

Megkóstoltunk egy hetes sort, kizárólag 2001-eseket. Elég jó évjárat volt ez, a nebbiolo – Hugh Johnson szerint legalábbis – klasszis borokat adott. Minden pince, amelyről alant mesélek, magasan jegyzett, van köztük kultikus nemzetközi sztár is, ám a legtöbb bor, amely terítékre került, nem kapható Magyarországon. Ha olyan helyen járnak, ahol hozzáférhetőek, érdemes hozzájuk férni. Annyi pénzért is, amennyit általában kérnek értük.

Pio Cesare Barolo 2001

A Pio Cesare a kivétel, a l'Enotecában meg lehet venni a szortimentjét. Régi birtok Albában, széles választékkal, a spiccen Barolókkal és Barbarescókkal. Az alap Barolót kóstoltuk. Szép szín, barnás reflexekkel, ez ennél a fajtánál és bortípusnál nem hiba, hanem sajátosság. Illata likőrös, aszalt gyümölcsökkel, kis vaníliával. Árad. Ízben fűszeres, kemény tanninnal, becsületes savval. A vége közepesen széles, lehetne összetettebb. Picit csipked, cseppet szárít, a cserek dörgölősek. Azért jó, 7 pontra okvetlenül.

Elio Grasso Barolo Rüncot 2001

A dominánsan gyümölcsös Barolo. Színe mély, hozza a barnás árnyalatokat és a téglavörös karimát. Parfümös, kompótos. Sok szilva, meggy és finomság. Szájban sűrű, rokonszenves, kedves. Idővel egyszerre csípős és édeskés, de van benne erő is. Dinamizmus, játékosság és energia pláne. Gyümölcsösen, szélesen cseng le, komplex illatokat hagy az üres pohárban. 7 pont ez is.

Conterno Fantino Barolo Parussi 2001

Ugyanaz az érett színvilág. Illatban még gazdagabb, mint az előzőek. Mély és likőrös, de bejön egy sós világ bónusznak, orrban is, szájban is. Mint egy jó Weninger, amely hatalmasra nőtt. Játszik, komplex. Széles, rétegzett, határozott tanninnal. A cserek mindent betöltenek, harcosak, de nem kaparnak, nem dörzsölnek, elhiszem nekik, hogy integrálódni fognak. Tartják a bort. Föld, aszalt szilva, karamell, alkohol. A harmónia még messze van, ezért 8 pont, mindössze.

Luciano Sandrone Barolo La Vigne 2001

Sandronéról már volt szó, a Cannubi Boschis az első, a La Vigne a második bora, presztízsben. Csodás szín, mély, sötét, az első, amelyből a barnás-narancsos jelleg hiányzik. Kifinomult illatok, más karakter, másik dimenzió. Komplex és harmonikus, nagyon száraz, erős tanninnal. Őszinte óriás. Elegáns, a gyümölcskosáron túl finom animalitással. Semmi brett, ha jól érzem, helyette bőrös, földes, dohányos ínyencségek. Erős 8 pont.

Vietti Barolo Lazzarito 2001

A Vietti a tucatnyi extraklasszis egyike. Színben ismét korosabbnak látszik, illatban kevésbé. Elsőre határozott animalitás és mineralitás, másodjára rengeteg gyümölcs és lenyűgöző koncentráció. Aszalt szilva ismét. Elsöprő sósság. A sorban a legharmonikusabb, a tannin már abszolút besimult, noha sok. Ennyi mellett már-már meglepő az a simaság, amely élvezetessé teszi. Hömpölygősen, gyümölcsösen, üdén búcsúzik a korty. 9 pont, értelemszerűen.

Aldo Conterno Barolo Cicala 2001

Ha a Vietti a klasszisok közé való, akkor Aldo Conterno a legszűkebb elitbe illik. Roberto Voerzio és Angelo Gaja mellé. Téglavöröses beütések, likőrös illatok. Kezdetben valami erjedtes jelleg, súlyos, nehéz hatások. Brutálisan testes, elmesélhetetlenül rétegzett, elsimult, üde cserekkel. Masszív és nagyon finom. Nyílik, nyílik, nyílik. Menet közben ez a bor fejlődött a legtöbbet. Minden, ami jó, benne van, nagyon sűrű és izgalmas lesz, ahogy múlik az idő. Az erjedtesség távozik, úgyhogy vitán felül megérdemli a 9 pontot.

Roberto Voerzio Barolo Rocche dell' Annunziata Torriglione 2001

Roberto Voerzio az új hullám egyik atyaúristene. Régi és új stílus vív itt is, utóbbiak rövidebb ideig érlelnek, nem pusztítják el nyomtalanul a gyümölcsöt, de ettől nem lesz rövidebb életű a boruk. A Rocche színe élénk, akár a Sandrone-tételé. Illata elsöprően összetett és elegáns. Hibátlan. Benne a gyümölcsök, az animalitás és a mineralitás, perfekt egyensúlyban. Nagy bor. Hatalmas test, erős tannin, tökéletes harmónia. Magas, széles, arányos. Ízbeli gyümölcseit nincs értelme felsorolni, mindent hoz, amit hozhat, mégsem akadémikus. Jó inni, jó vele barátkozni, játszik, varázsol. Finomság, tartalom, erő és elegancia minden szinten. Plusz ígéretes jövő. Ez a nagy dolog, kétségkívül: összehozni az erőt és az eleganciát, a súlyt és a vitalitást, a jelent és a jövőt. 10 pont, és kész.